Mit egyek, hogy jól legyek?

A kínai táplálkozásterápia fő törekvése, hogy úgy étkezz, hogy az emésztőrendszered maximálisan elbánjon a táplálékoddal, a lehető legtöbb csít tudja kinyerni belőle. Ha kellően meleg van odabent és megfelelően elkészített ételeket eszel (természetes alapanyagokból készült főtt ételeket), akkor a közeped úgy fogja tenni a dolgát, hogy közben nem keletkezik melléktermék, nyálka. A csí és a vér olajozottan fog áramolni benned, érzelmileg stabil leszel és energikus.
Sok nyugati ember, sőt a globalizációnak köszönhetően most már egyre több kínai is sajnos, hibás étkezéssel tönkreteszi ezt a belső egyensúlyt – vagy túlmelegíti vagy lehűti magát, és emellett nyálka is keletkezik odabent.

Sajnos a stresszes élet, a rendszertelen étkezések, az időnyomás, a feszültség nem kedvez az emésztésnek (ha a Máj-csí pang, a Gyomor sem tud jól működni, a Fa megtámadja a Földet).
A túlzott aggodalmaskodás, egy probléma körül köröző gondolatok pedig a nyálka képződését segítik elő.
Veganizmus, nyersevés, zöld turmix kúrák – divatos és egyre népszerűbb irányzatok manapság. A mögöttük meghúzódó jószándék nem is kérdéses, mégis energetikai szempontból nézve nem veszélytelen táplálkozási formák ezek.
 
A kínai orvoslás legalapvetőbb törekvése a test jang-energiájának, a belső melegnek és energiának a fenntartása, táplálása. Az életfolyamatokhoz melegre van szükség, a szervezet anyagcseréje 37 fok körül zajlik. A nyerskoszt és a csak növényi táplálkozás idővel teljesen kimeríti a közép, majd a Vese jangját, aminek hosszú távon nagyon kellemetlen következményei lesznek. Sajnos az így kialakult jang-hiány nem gyógyítható meg egy 12 napos életmódváltással, van olyan páciens, akinél 3 évre van szükség, hogy visszaálljon a szervezet jang energiája. Kézenfekvő lenne a nagy belső hideg esetén napokig jógiteát inni (melegítő fűszerekből álló tea), de sajnos nem hozná meg a kívánt eredményt, csak a jang hirtelen fellobbanását okozná, különösen a Gyomorban. A következmény a Gyomor kiszáradása és túlmelegedése (tünetei: gyomorégés, gyomorfájdalom stb.), de a mélyben a Vese ettől még hideg marad. Az elvesztett belső meleget kitartó étrendi átállással, gyógynövény- és moxaterápiával lehet csak visszahozni.
 
Mivel kevés a jang energia, a jin minőség uralkodik el a testben: a nedvesség és a hideg. A Lép nem tudja átalakító funkcióját betölteni, ezért sok melléktermék, nyálka keletkezik. A Lép nem tudja emelni a csít és a testrészeket, ezért a tünetek nagy része az alsó testtájakon jelentkezik (urogenitáliák és lábak). A közép gyengesége, az anyagcsere lassúsága miatt természetesen enerváltság, szellemi és testi lassúság, erőtlenség tarkítja a képet.
Leggyakoribb tünetek:
  • hidegérzet az alsó testtájakon és a háton (hideg köldök, derék, térd és fenék)
  • hasmenés (vízszerű)
  • sok, átlátszó vizelet
  • a szomjúság hiánya (túl sok a belső nedvesség)
  • hideg kezek, lábak
  • erőtlen, laza kötőszövet
  • ödémák, főként a lábakon, a bokán
  • túlsúly
Ha a fenti tünetek közül több is jellemző rád, akkor hagyd el egy időre (pl. kezdetben 2 hétre) az alábbi hűtő/nyálkásító alapanyagokat: nyersételek, leveles saláták, gyümölcsök, gyümölcslevek, csírák, friss kenyér, ásványvíz, tejtermékek, édességek.
 
A terápia célja a közép felmelegítése (főtt ételekkel és semleges-melegítő alapanyagokkal, fűszerekkel) és a felesleges nedvesség kivezetése (hüvelyesekkel, szárított zöldfűszerekkel).
Ajánlott alapanyagok:
  • hosszan főtt erőlevesek pl. marhahúsleves sárgarépával és póréval
  • melegítő húsok: csirke, bárány
  • tenger gyümölcsei
  • hüvelyesek: adzukibab, csicseriborsó
  • gabonák: árpa, zabpehely, köles, polenta, kerek szemű rizs – fűszerekkel elkészítve
  • hagymafélék
  • szárított fűszerek: szegfűszeg, csillagánizs, szárított gyömbér, kardamom
  • szárított zöldfűszerek: rozmaring, lestyán
  • + a Lép-csí-hiánynál felsorolt alapanyagok
A kínai gyógyító konyha felfogása szerint a diszharmóniák leggyakoribb kiváltó oka a Lép gyengesége, azaz a Lép-csí-hiány. Minden baj ezzel kezdődik. Mert ha a Lép gyenge, nem tud elég csít és vért produkálni a táplálékból, azaz kevés lesz a csí, a szervezet nem jut elég energiához. Emellett az elégtelen emésztés miatt nedvesség, nyálka keletkezik, ami lassítja, majd blokkolja a csí áramlását…
 
A Lép feladata a transzformáció: a táplálékot csívé és vérré alakítja és ezt felküldi a Tüdőnek, hogy az szétoszthassa az egész szervezetben. A Lép táplálja a szöveteket és az izmokat, emellett a helyükön tartja a szerveket, tartást ad a testnek, tőle függ a végtagok ereje.
A tanulás és az étkezés hasonló folyamat: a testi vagy szellemi táplálékot is be kell fogadni, kiszűrni belőle a fontosat, azt felhasználni, raktározni, a felesleget pedig kiválasztani. Nem meglepő hát, hogy a kínaiak szerint a Léptől függ a gondolkodásunk ereje, a koncentrációs képességünk is. Emocionális szinten pedig a Lép feladata az önellátás és a másokról való gondoskodás. A Lép archetípusa az anya (a Földanya), mely táplál, gondoskodik.
A jól táplált Lép következménye a jó emésztés, az erős test, a tiszta fej és az adás és kapás képessége, egyensúlya az életben.
A mai kultúra sajnos nem kedvez a Lépnek: távol élünk a természettől, megszűnt a kapcsolatunk a tápláló anyafölddel és az egész napos ülőmunka fizikailag is megnyomorítja az emésztőszerveinket.
Ezt tetézi a nyugati étkezés szénhidrátbősége: a sok kenyér, tészta, sütemény, krumpli, rizs és édesség, cukor. A kínaiak jóval kevesebb szénhidrátot esznek: az étkezések nagy részét a zöldség- és húsételek teszik ki. A desszertet pedig sokszor a friss gyümölcs helyettesíti.
 
Lép-csí-hiány
A csí-hiány minden szerv esetében a diszharmónia első foka: az adott szervnek nincs elég csíje, azaz gyengélkedik. Ennek többféle oka is lehet, például alkati adottság. Mindannyiunkra jellemző alkatilag valamilyen diszharmóniára való hajlam, azaz mindenkinek megvan az Achilles-ina. Az már az egyénen múlik, hogy ezt a gyengeséget a megfelelő életmóddal ellensúlyozza, vagy hibás étrenddel rátesz még egy lapáttal.
A Lép-csí-hiány lehetséges okai:
  • csíben szegény ételek rendszeres fogyasztása (mikrózás, gyorsfagyasztott termékek, ipari élelmiszerek, gyorsételek)
  • rendszertelen evés, koplalás, léböjt
  • túl sok nyersétel
  • túl sok teljes kiőrlésű gabona pl. magos kenyér
  • a bélflóra megváltozása pl. antibiotikumkúra miatt
A tünetek:
  • gyenge emésztés, emésztési problémák
  • evés utáni fáradtság
  • puffadás, telítettségérzet
  • laza széklet
  • az édes íz fokozott kívánása
  • gyenge, elhaló hang
  • kimerültség, gyengeség
  • laza kötőszövet
  • végtaggyengeség (alultáplált végtagok)
  • alacsony vérnyomás, szédülés
  • ételallergiák
  • koncentrációs nehézségek
Mivel a Lép feladata, hogy a szerveket a helyükön tartsa, Lép-csí-hiány esetén további tünetek is jelentkezhetnek:
  • méhsüllyedés
  • a gyomor vagy a belek megsüllyedése, aranyér
  • krónikus hasmenés

A Vért is a Lép tartja a véredényekben, ezért a Lép-gyengeség további szokatlan tüneteket produkálhat:

  • visszér
  • kék foltokra való hajlam
  • hosszan tartó, erős menstruációs vérzés, köztes vérzések
Ha fenti tüneteket tapasztalod magadon, az alábbi ételeket hagyd el vagy csökkentsd minimálisra 2-3 hétre (mert nagyon hűtenek) – és figyeld meg, tapasztalsz-e változást.
 
A Lépet gyengítő ételek-italok:
  • kávé, fekete tea (hosszabb távon kihűtik a Vesét)
  • nyers saláták, nyerskoszt
  • déligyümölcsök
  • savanyított tejtermékek
  • hideg italok, üdítők
  • jégkrém, fagyi
  • zöldturmix, gyümölcsturmix
  • búzából készült ételek
  • teljes kiőrlésű kenyér (helyette rozs, pirítva, és nem este!)
  • tésztaételek
  • édességek, cukor
Ezt edd, hogy újra formába lendülj: édeskés ízű semleges vagy melegítő alapanyagok (jellemzően Föld eleműek)
 
Kifejezetten ajánlott gyógyételek:
  • hosszan főtt marhahúsleves, borjú- és marhahús
  • sárgarépa és más gyökérzöldség (pl. fehérrépa, pasztinák, cékla)
  • sütőtök, édesburgonya
  • burgonya
  • édeskömény
  • hagymafélék
  • zabpehely, köles
  • Ajánlott elkészítési módok:
  • hosszan főzés
  • sütőben sütés
  • rakott ételek
  • kompótok, sütőben sült gyümölcsök
Forrás: Farkas Viktória

Vélemény, hozzászólás?