Egészségmegőrzés a kínai szervóra alapján – a kétórás periódusok rövid ismertetése

Este 23 órától éjjel 1 óráig van az epehólyag aktív időszaka. Az epehólyag megfelelő anyagcsere folyamataihoz fontos, hogy ebben az időszakban pihenjünk, mert csak így tudja a legoptimálisabban feladatát ellátni. Az időben való lefekvés jó hatással van a csontvelő vértermelésére is, másnap reggel friss elmével és energiával telve ébredünk.
Ebben az időintervallumban a leggyengébb viszont a szív. Gyakori az ilyenkor jelentkező szívpanaszok, rendellenes szívműködés, a szívbetegek pedig ebben az időszakban produkálják a legtöbb tünetet.
Éjjel 1 és 3 óra között van a máj aktív időszaka. A szervezet teljesítőképessége ekkor a legalacsonyabb, viszont a máj regenerálódásához, feltöltődéséhez a legalkalmasabb időszak. Az emberi gondolkodás és tevékenység a máj vérminőségének függvénye. Az elhasználódott vért ki kell cserélni és friss vérképzésére van szükség. Ez a folyamat többnyire a máj energia maximumának idején megy végbe, ezért is fontos a mély alvás, a megfelelő pihenés.
Hajnali 3 és 5 óra között van a tüdő aktív időszaka. Ebben az időszakban a tüdő meridián a legaktívabb. Ilyenkor a szervezetnek bőséges oxigénellátásra van szüksége, ha mélyen alszunk, a légzésünk is megfelelően mély lesz. A tüdőbetegségben szenvedőket gyakorta erős köhögés, asztmás roham ébreszti.
Hajnali 5 és reggel 7 óra között van a vastagbél aktív időszaka. Ilyenkor működik legélénkebben a vastagbél-meridián. Ekkorra a tüdő már az egész szervezetet ellátja friss vérrel és működésre serkenti a vastagbél meridiánt. A vastagbél aktivitásának idején elvégzi az elfogyasztott táplálékból a víz és a tápanyagok kivonását, valamint a méregtelenítést. Az egészséges székletürítés ezekben az órákban történik, így a megfelelő időben szabadulunk meg a salakanyagoktól.
Reggel 7 és 9 óra között van a gyomor meridián legaktívabb időszaka. A gyomor leginkább terhelhető időszaka, ekkor a legerősebb az emésztőrendszer működése és a legoptimálisabb a tápanyagok felszívódása. Fogyasszunk kiadós és vitaminban gazdag reggelit, ha lehet melegen. Hagyjuk hogy a testünk lassan felébredjen, ezért keljünk mindig időben.
Délelőtt 9 és 11 óra között van a lép,- hasnyálmirigy meridián legaktívabb időszaka. A lép az emésztés, a felszívódás és a kiválasztás fő irányítója, ugyanakkor a szervezet vérraktára is. Ő felelős az elfogyasztott táplálékok, különösen a cukrok feldolgozásáért. Ha a lép működése kielégítő, jó lesz az emésztés és a felszívódás, jó lesz a vér minősége, ami az ajkak pirosas színéből látható. Ebben az időszakban fogyasszunk legalább 6 pohárnyi meleg teát lassanként elkortyolgatva, így élénkíthetjük a lép működését. Biztosítsuk a szervezet folyamatos folyadékellátását, hiszen a nap végéig ajánlatos 2,5-3 liter folyadékot elfogyasztani. Optimális esetben az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.
Délelőtt 11 és 13 óra között van a szív meridián legaktívabb időszaka. Ez a nap során a szervezet legenergikusabb periódusa. A szív friss vért pumpál a szervekbe, táplálja a szellemet, az izmokat és inakat, erősíti a Qi keringését. Délben erősödik a gyomorsav-termelődés, készen állunk egy finom, tápláló ebéd elfogyasztására. Ha ebben az időszakban le tudunk pihenni fél órára, akkor délután és az esti órákban sokkal energikusabbak leszünk.
Délután 13 és 15 óra között van a vékonybél-meridián legaktívabb időszaka. Lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak. A vékonybél az emberi szervezet legnagyobb immunszerve. Itt zajlik a tápanyagok felszívódása és kiválasztása, valamint a salakanyagok áramlása a vastagbél felé. Ez az időszak nagyon fontos az egész napi tápanyag-szabályozás szempontjából.
Délután 15 és 17 óra között van a húgyhólyag-meridián legaktívabb időszaka. A húgyhólyag raktározza a vizeletet és a nedveket. A vizelet távozik, a nedvek pedig tovább keringenek a szervezetben. Ebben az időszakban a legmagasabb a test hőmérséklete. A húgyhólyag energiája a maximumon van, ilyenkor bátran fogyasszunk sok vizet, gyógyteát. Szervezetünk ilyenkor újra ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energia bedobással.
Délután 17 és este 19 óra között van a vese meridián legaktívabb időszaka. A vese és az életerő kapcsolata közismert. A vese tárolja a szexuális energiát és a szervek esszenciális energiáját. A vesében tárolódik továbbá a veleszületett vagy esszenciális Qi. Akinek veseenergia-problémája van, annak ebben az időszakban érdemes stimulálni a megfelelő akupunktúrás pontokat. Jó hatású a vese-meridián melegítése, a masszázs és az akupresszúra. Az egészség szempontjából ajánlott, hogy a vacsoránk ne legyen túl sós és zsíros, különben bizonyos idő elteltével magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség alakulhat ki, ami tovább növeli a vesékre nehezedő terheket.
Este 19 és 21 óra között van a szívburok-meridián legaktívabb időszaka. A szívburok-meridián védi a szívet, őrzi a vitalitást. A szívburok fizikai szinten is védelmezi a szívet és ugyanakkor Qi csatornaként is funkcionál. Ebben az időszakban erősíthető leginkább a működése. Szívbetegek ebben az időszakban ütögessék a szívburok-meridián pontjait fentről lefelé egészen a tenyérig, mindkét karon. Ugyanakkor jól támogatható a szívburok-meridián, ha a rajta található akupunktúrás pontokat is átmasszírozzuk. Ilyenkor kezdjünk el felkészülni az esti lefekvéshez. Már ne végezzünk intenzív testmozgást, mert álmatlanságot okozhat. Ajánlott viszont egy 40 perces séta a szabadban, amely nemcsak a vacsora megemésztését teszi könnyebbé, de a szív védelmében is fontos szerepet játszik.
Este 21 és 23 óra között van a hármas melegítő meridián időszaka. A hagyományos kínai orvoslás szerint a hármas melegítő 6 szervet foglal magában, melyek ebben a két órában összehangoltan együttműködnek. A hármas melegítő meridián harmonizálja a szervezet vízháztartását és kapcsolata van az összes meridiánnal. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, valamint a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a test többi részébe irányítsa, s az energiákat kiegyensúlyozza. Ebben az időszakban teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a nyugalom, a pihentető alvás ideje.
A biológiai óra ismerete és használata közelebb visz bennünket az egészséges napi ritmus és a harmonikus energiakeringés kialakításához, mely a hosszú élet titka.